Orfűn nyaralót birtokolni menő. Persze végső soron bárhol menő dolog nyaralót birtokolni (azzal együtt, hogy 95%-ban csak a nyűg van vele - amortizálódik, néha feltörik, elfagynak a csapok, etc.), de mivel feketeöves pécsi vagyok és a hosszabb (értsd: 20-25 percnél több időt igénylő) utazások a természetes ellenségeim közé tartoznak, így sokkal jobban tudnék értékelni egy orfűi nyaralót, mint ugyanezt mondjuk a Seychelles-szigeteken. Nálunk persze szó sincsen holmi nyaralóról (nézegettük, 40-50M alatt nem kapsz ott semmit, egy stég is 5-7M magasságában indul... érted, egy stég), családon belül is maximum a Balatonon fordul elő. Viszont ismerősi körben előfordul az ilyesmi, hétvégén is Zsófi egyik ovis pajtásának a kérójába voltunk hivatalosak egy grillparty erejéig.

Ugyan az út nem a megszokott irányba indult, mivel az esemény véletlenül pont egybeesett a Mecsek Rally időpontjával, de végülis segáz, a helyszín így sem volt elvágva a külvilágtól, csak majdnem... Rutinosabb versenyzők ilyenkor a Mánfa-Magyarszék-Magyarhertelend nyomon közlekednek. Becsövezett Lada akadt erre is szép számmal, jelezve az alternatív rendezvényeket, de ez mindket nem zavart. A megmozdulás remekül sikerül, a gyerkőcök pörögtek egész délután, volt strandolás, SUP, felfújható krokodil, gatyarohasztó meleg, megfáradt szülőknek hideg sör. Meggrilleztünk mindent, ami a kezünk ügyébe került... Céklát, spárgát, pipit, tengeri herkentyűt (nem, azt szerencsére nem). Napnyugtáig szólt a zene, pezsgett a hangulat, fáradtak a gyerekek (mármint akié szokott olyat). Végül egy kellemes élménnyel gazdagabban tértünk haza, bízva abban, hogy lesz még ismétlés. Ezúton is nagy pacsi a házigizdának!

Kötelezzük a bankokat/biztosítókat (kivéve Gránit Bank, OTP, MKB), a nagy kereskedelmi láncokat (kivéve CBA), az energiaipari és kereskedő cégeket (kivéve Mészáros Lőrinc), a telekommunikációs vállalatokat (kivéve 4iG) és a légitársaságokat (kivéve helikoptereztető cégeket), hogy extraprofitjuk (azmiaz amúgy?*) nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

*Én egyébként valahogy úgy képzelem, hogy a NERisztokrácia személyre szabott, a piaci árhoz képest arcpirítóan túlárazott közbeszerzéseiből befolyó összeg lehetne az.

"Jaj úgy élvezem én a strandot
Ottan annyira szép és jó,
Annyi vicceset látok, hallok
És még Bambi is kapható"

Kovács Eszti - Pancsoló kislány

Terápiás jellegű úti beszámolónk következik, avagy hogyan próbáljunk meg épelméjűek maradni gyermekeink ellenére mellett. 

Nyár, hétvége, felhők, mérsékelt kánikula. Adott egy feleség, aki meglehetősen unja az otthonlétet - lassan hat éve ezt csinálja, karanténia ráadásul duplán számít; egy férj, aki imádja az otthonlétet - hétköznap húzza az igát és hát finoman fogalmazva nem az az utazgatós fajta; továbbá adott még két kiskorú bűnelkövető, öt ill. másfél évesek, telve kiváncsisággal és tettvággyal (félelemérzet meg nuku). Hát mit lehet ilyenkor tenni? Lehet például strandra menni. 

Sajnos a hozzánk legközelebb eső strand nem igazán ideális a céljainkra. A legfontosabb probléma, hogy a "nagyoknak való" sportmedence nincsen három méter magas téglafallal, szögesdróttal és vízágyúkkal elválasztva, így folyamatos felügyelet igényeltetik abban a tekintetben, hogy tudniillik bármelyik pillanatban átszökhet az egyes, a kettes, vagy mindkét fent említett troublemaker megmártózni a habokban. Ami egy úszni nem tudó gyermek és egy két méter mély medence relációjában mérsékelten szerencsés. Természetesen fel vagyunk mi is szerelkezve mindenféle aktuális rajzfilmhősökkel kidekorált, felfújható életvédelmi eszközzel, de ugyebár ezek egy része könnyedén eltávolítható, egy másik része meg könnyen visszájára fordulhat (vö. átforduló úszógumi). Emellett a víz mindegyik medencében elég hideg, ennek viszont nem örül senki. 

Becéloztuk hát ezúttal Magyarhertelendet, és az ottani thermálfürdőt. Hideg víz, meleg víz, még melegebb víz, mindenki kedvére válogathat. Lenne ott szauna és masszás is, dehát kinek van arra ideje... A kacskaringós hegyi szerpentin tartogathat meglepetéseket, szerencsére egyik gyerek sem az a rókázós fajta. A szűk keresztmetszet megintcsak apuka, dehát ő vezet, ha nem bírja, majd kicsit lassabban veszi a kanyarokat... A táj amúgy szép, erdők, dombok, tavak, szalmabálák, kinek kell jobb útvonal. A strand maga egy kis falu után van valahol a semmi közepén, de nekünk még vállalható távolság - körülbelül fél óra az út. Van minden, ami alapvető strandolós fícsör, adnak lángost, játszanak sz*r zenét és sok a nyugdíjas, meg a kisgyerekes. Utóbbi persze nekünk ugyebár bejövős, mert a kölkök tudnak spannolni. Ahogy az elején említettem, nem volt az az igazi tragikus kánikula, ennek egyből két előnye is adódott: egyrészt nem volt akkora tömeg, másrészt feltétlenül szanaszét sülni sem kellett (~30°, bőven elég az testnek és léleknek). Bár Vince (a kisebbik gyermek) mérsékelt örömmel fogadta a vizet, mint olyat, azért ő is megmártózótt olykor-olykor (mondjuk a medencék körüli bolyongással lényegesen több időt töltött). Zsófiát kirángatni sem lehetett, alkalmi barátaival folyamatos ingázást vittek végbe három kiválasztott medence között. Így legalább a szülők választhattak, hogy a gömbvillámként cikázó gyerek, csúszda, vagy a nyakig érő víz miatt majréznak jobban. Kész felüdülés, nemde?! Persze az ember, ha gyereke van, akkor nem pihenni jár ilyen helyekre, hanem a rettegés egy új dimenzióját megismerni. Persze a gyereknek kell az élmény és milyen jól esik utána visszatérni a saját kis lakásodba... Összességében nem volt rossz ez a nap sem, de biztos gazdagabb lettem néhány újabb ősz hajszállal. 

Mindig rossz látni, hogy korábbi bejegyzések továbbra is vázlatként, élesítetlenül árválkodnak, reménytelenül várva arra, hogy "valaki" befejezze őket. Még rosszabb, amikor az ember bambán nézi az általa felvésett címszavakat, töredék bekezdéseket*. Egyrészt ki emlékszik már arra két-három hónap (valójában amúgy év) távlatából, hogy mi akark ez lenni, másrészt minden bejegyzéshez tartozik egy sajátos élethelyzet, egy "mood", amit nem lehet rekonstruálni. Valamit egész másképp látsz az egyik napon, mint a másikon. Rágódtál rajta egy kicsit, beszéltél valakivel, utánaolvastál és egész másképp látod. Plusz persze k.rvaokosnak hiszed magad. Elvégre okosabb vagy, mint tegnap. 

Nem fogok most amúgy egyetlen félbemaradt korábbi bejegyzést sem befejezni, csak egyrészt szégyenletes, hogy a legutóbbi bejegyzés tavaly májusi, másrészt éppen volt egy kis időm, mert a kisfiam (óó igen, október óta van egy fiatalúr is a családban, szintén érdemelni fog néhány szót - később) négykor felvert minket, én meg már nem tudtam visszaaludni. Így végül felkelés és blogbejegyzés lett a dologból, jippí! 

*Nyugi, nem írok előre vázlatot mindenhez, ekkora állat nem vagyok, de néha előre jegyzetelek, amikor van egy prekoncepció, vagy jönnek az ötletek és az agyam gyorsabb, mint a kezem (ti. az agyam gyorsabban elfelejti, minthogy a kezem leírná). 

"I am Iron Man"

...and then the whole fuckin' cinema cried. 

El kellene egyszer látogatni egy szép nagy USA-beli kalandra...  Mindenképpen benne lenne Seattle, California State, aztán persze félelem és reszketés Las Vegasban, mondjuk Indianapolis (vagy valahol máshol egy NASCAR-verseny), Philadelphia, New York... Szép túra lenne. 

Pusmogják, hogy Andy Vajna, született Vajna András György, feldobta a talpát, béke poraira. Jóllehet a múltja nem éppen makulátlan - az USA-ban is vádolták például adócsalással, az itthoni "sikereiről" (kaszinók, mondjuk) nem is beszélve -, de vitathatatlan eredményei is voltak szép számmal. Ezek főleg a filmiparból származnak, produceri munkássága révén. De ez nem egy nekrológ, úgyhogy egyezzünk ki abban, hogy Andy bácsi nem volt egy szent. 

A híradásokból nekem személy szerint az szúrt szemet, hogy utolsó perceiben nem volt mellette senki. Legalábbis a felesége nem volt ott. Oké, a rossznyelvek szerint a hölgy elsősorban a jelentős mennyiségű dellát szerette urában, de én ebben személy szerint sok rosszat nem látok... Az öreg is megkapta, amit akart (legalábbis kívánom neki, de konkrét infó nem kell, köszi), meg Tímea is. Persze szép dolog a szerelem, de működik ez így is - így úgy. Legalábbis állítólag - én nem tudom, a párommal csórók vagyunk mindketten, de legalább dúl a láv. Szóval a lényeg, hogy Andy bácsi tökegyedül volt utolsó perceiben/óráiban, neje éppen valahol a világban csavargott, pár kontinenssel arrébb, és onnan posztolt félmeztelen fotókat az Instagramra. Ezzel sincs baj, nők tízezrei (százezrei) csinálják nap-mint-nap, manapság elfogadott, sőt, egyenesen elvárt. Márminthogy szelfiket posztolnak magukról. Hogy az idős, beteg férjeiket közben otthon hagyják egyedül... Hát, nem tudom.

"A nyelőcső ép. A hámátmenet 46cm-nél található. Itt 2 óra irányában észleltünk egy 3 mm-es refluxos vörös udvarral körülvett erosiot."

Minden új év hoz valami... Újat. Nekem például reggelente ismétlődő öklendezéseket, hányingert hozott, ami rendben el is múlt délelőtt, majd másnap újra jelentkezett. Nem nagy ügy, karácsony után vagyunk, tele a gyomor, van ez így - gondoltam én. A dolog persze nem különösebben akart elmúlni, maximum annyi változatosság vegyült bele, február-március magasságában némi gyomorhurut váltotta átmenetileg. Később aztán eleinte rövidebb, majd egyre hosszabb, hetekig elhúzódó gyomorégések következtek. Közben több ízben látott a körzeti doki is, aki amúgy eredendően belgyógyász (nem véletlenül ragaszkodunk hozzá), aki a vissza-visszatérő tünetek láttán úgy döntött, hogy ide komolyabb vizsgálat kell.

A hasi ultrahang sok újat nem hozott, de legalább megtudtam, hogy az egyik vesém osztott (anatómiai variáns, nem jelent semmit). Legalább kizártuk a daganat lehetőségét, az már egy jó pont. Plusz ez nem fáj, maximum a trutyit kell utána letörölgetned a bőrödről. Nade a gyomortükrözés! Barátaim, az aztán móka a javából. Lidocain a torokba, tölcsérre ráharapni, aztán le a szonda a gyomorba... Ez kellett ahhoz, hogy a felül idézett diagnózist felállíthassák. Reflux, kéremszépen, tizenháromezer forint lesz. Élete hátralévő részében szedheti a gyógyszert, ez már nem múlik el. Egy barátom korábban említette, hogy 2018 a lezárás éve, a mittodoménmilyen filozófia szerint. Nem pont úgy gondoltam, hogy számomra az  édesség, a fűszeres és nehéz ételek fogyasztásának lezárása lesz ez, de ezt dobta a gép, bele kell törődni.

Viszont az orvostól hazafelé, torkomban a szonda helyének kaparásával, zsebemben a receptekkel, a szitáló esőben láttam a város felett egy szivárványt. 

Valahol azért nagy szerencse, hogy nem a bloggerkedésből élek, mivel már régen felkopott volna az állunk. Ezzel most nyilván a posztjaim sűrűségére kívánok utalni. Na persze, elfoglalt ember vagyok én, dolgozni kell (ami nem a bloggerkedés, mint azt már feljebb tisztáztuk) a napi betevőért, meg persze ott a család is, akik lelkesen hasznosítják az életerőt. Az összeset.

Nyakunkon 2018, én meg azt nézegetem, hogy a telefonom jegyzettömbjében (a papírfecniket elvesztettem) 2015-ből származó tervek sorakoznak. Fejben persze sokkal régebbiek is vannak. Az ember energiája sajnos véges, néha pihenni sem árt, meg aztán a kávéfőzőt is eltörtem (oké, abból lett másik - nagyobb, naná). De töretlenül haladunk előre, csak sok időt elvesz a Facebook, Instagram, Pinterest... A modern kor időrablói, a tévé helyett. Az ember kezében ott a telefon, az pedig nekem inkább csak befogadásra alkalmas. Vagyis: lelkesen bámulom a fentieket. Apropó, próbált már valaki blogbejegyzést írni telefonon? Na ugye... Én számítógépet alapvetően a munkahelyemen látok, itthon hiába van két gépem is, ha nincs idő és affinitás használni... Na jó, a laptopon mostanában Kisvakondot szokott nézegetni a lányom. Kihasználtság kimaxolva. Egyebek mellett egy rendes asztal sem ártana. 

Bár ez nem látszik, de ezt alapvetően nem egy olyan bejegyzésnek szántam, amiben az élet felett kesergek. Inkább amolyan ki nem mondott újévi fogadalom kíván lenni, amiben azt sugallom, hogy idén a mindent elsöprő alkotó munka lesz a cél, amibe értelemszerűen benne foglaltatik a forszírozottabb öncélú billentyűzet-nyomkodás is, hát persze. Meg minden más, úgyhogy holnap megyek is új gombokat venni a földszinti hálószoba beépített szekrényeire. Fehéret, mert az asszony azt mondta.    

Januárban Károly kollégám gyomorfájdalommal jött be.

Hasnyálmirigyrák.

Holnap temetik.