Anya gondoskodik arról, hogy néha kettesben lehessek a gyerekkel. Apropó gyerek. Egy emberpalánta mikor, milyen korban nem számít már babának - és lép át a következő stádiumba, lesz belőle "gyerek"? Nem tudni. Azazhogy nem tudom. Sejtem, hogy elképesztő mennyiségű szakirodalom áll(na) rendelkezésre a témában, de csakazértse. Anya meg úgyis olvasta mindet. Valószínűleg már mindegy is, Zsófit (ő ugyebár maga a definiálandó alany) meg úgysem érdekli. Marad hát a csapongás a terminus technicusok között.

Szóval kettesben lét. Ezúttal a város majdnem közepén, a Kossuth téren volt szerencsénk egy órácskát eltölteni, mivel anyának rendszeres időközönként be kell ruháznia egy tavaszi/nyári/őszi/téli, kék/zöld/lila/sárga/fehér/fekete lábbelire. Amihez mi nem kellünk. Azazhogy: nem akarunk kelleni. Kék ég, zöld fű, szürke szobrok, kellemes meleg (május közepén, végre valahára), mi kell még? Ingerek, kéremszépen, ingerek. Ott van például középen az a nagy szobor (Kossuth Lajos szobra amúgy), na, azt például imádjuk, lelkesen mutogatunk rá, meg kell látogatni. Közelről mondjuk már nem olyan izgi, sőt, kicsit ijesztő is az 5-6 méter magas szobor, meg aztán nem is lehet rendesen látni onnan lentről a babakocsiból. Ha felvetetjük magunkat – márpedig felvetetjük magunkat – akkor egy fokkal jobb. Ugyanezzel a lendülettel meg is lehet látogatni a tér két további szobrát is (Batthyány Lajos és Deák Ferenc, csak a pontosság kedvéért), bár ők már azért nem voltak akkora emberek, ezt jelzi is, hogy nekik már csak a fejükre, meg némi talapzatra jutott anyag. Apa viszont még pont fel tud emelni abba a magasságba, hogy a kőarcukat meg tudjam simizni.

Persze nem csak ilyen merev dolgok vannak a téren, akadnak ott élőlények is. Galambok meg kutyák. Galambul ugyan még nem tudunk, de utóbbinak lelkesen mondogatjuk már, hogy „vau-vau”, ha épp úgy tartja kedvünk. Ez a kutyák gazdáinak mindig bejön... A kutyákat, azt hiszem, nem igazán érdekli. Vannak emberek is a téren, sőt, azok vannak legtöbben. Mindenféle korosztály. A hasonló korú gyerekek a legérdekesebbek, főleg akkor, ha már tudnak járni (mi még nem tudunk, de közel az áttörés). Tőlük el lehet lesni a trükköt. Zsófi mondjuk semmit se siet el, általában kényelmes és inkább a biztosra játszik. Feketeöves bika a drága (tiszta apja). Idősek esetén inkább fordított az érdeklődés, vagyis sokkal inkább ők érdeklődnek a gyerkőc iránt. Persze ezúttal is kisfiúnak lettünk titulálva, ami nyilvánvaló tévedés és amúgy nagyon lányos arca van a gyereknek, de sapkában, imbolyogva (apa Quasimodoba görnyedve vezet), lefelé nézve, zöld felsőben körülbelül 70 éves emberektől bocsánatos bűn mellélőni. Az úr meg is jegyezte, hogy tévedett a röntgenszeme, ami már csak azért is rettenetesen találó, mert ebben a korban még kicsik a különbségek és gyakran nehéz első (második, harmadik) pillantásra megállapítani a gyerek nemét. . Persze a miénknél neeeeem, ahogy említettem is. Egyeseknél viszont ez felnőttkorra is megmarad.

Vannak a téren még aztán jelentős mennyiségben dekoratív tinilányok, de mivel ezt anya is olvassa, ezért vegyünk úgy, hogy nincsenek és különbenis a gyerekre vigyázok és a nap ellen van rajtam napszemüveg (mondjuk tényleg).

Ha már kicsit unjuk a banánt, akkor eszünk egyet, meg persze iszunk is egy fél kortyot, az kell a pocaknak. Lassan előkerül anya is, a nagy lelkesedésben nem is hagyjuk magunkat visszatenni a babakocsiba, így cipelheti a fenekünket majdnem hazáig, de hát mi már csak ilyen huncut fajta vagyunk, meg aztán erősödjenek a szülők, leszek én még ennél nehezebb (eset) is.